Boti Kápolna

Etyek községben Botpusztán a dombtetőn egyedül áll egy magas kőtemplom, mely az 1200-as évek végén már bizonyosan létezett. Ezt a templomot az 1400-as években lebontották, s egy rövid falszakaszt meghagyva sokkal díszesebbé építették. Ebben a későgótikus templomban már összefüggő térben volt elhelyezve a szentély és a gyülekezetet befogadó templomhajó, amelybe akkoriban Etyek felől lehetett belépni. Külön érdekességet jelent kívül a Kápolna egyik sarkán lévő kőbe karcolt jel, amely a sámánhit sok évszázados fennmaradását bizonyítja: rontásűző céllal vésték a falába.

A törökkorban a templom teteje és boltozata beomlott, nyugati oromfala kidőlt. Az 1700-as években újjáépítették, majd többször átalakították. Megnyitották a jelenlegi kaput, fölötte ablakot ütöttek a falban, íves karzatot alakítottak ki, s helyére került - most már csak fotón létező - barokk oltár.

1758-ban a spanyol alapítású, de elsősorban Magyarországon kifejlődő Nazarénus rend két szerzetese számára elkezdték újjáépíteni a templomot, majd felépítették mellé a rendházat is.

Nyomtatás


A kápolnát a II. világháború végén az oroszok istállónak használták.

Jelenleg műemlék védelem alatt áll. Időnként rendezvényeket, kiállításokat tartanak benne.

A domb látképét kellemesen uralja a kápolna és a remeteház

Vissza